egytengelyes pótkocsik terhelhetősége

Az egytengelyes pótkocsik terhelhetősége – Példákkal együtt

Érdemes először pár fogalmakat tisztázni, hiszen az egytengelyes pótkocsi kifejezés már önmagában is több kérdést vet fel.

 

Mi is az a pótkocsi? Mennyiben tér el a vontatótól és mi az, hogy egytengelyes? A választ megtalálhatod a közlekedési szabályok leírásánál.

 

A pótkocsi egy olyan jármű, amely gépjárművel, mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel történő vontatásra készült. A legfeljebb 750 kilogramm megengedett legnagyobb össztömegű pótkocsit könnyű pótkocsinak hívjuk, az ennél nagyobb össztömegű pótkocsi pedig a nehéz pótkocsi.

A félpótkocsi pedig egy olyan pótkocsi, amely a vontató nyeregszerkezetére támaszkodik úgy, hogy súlyának jelentős részét a vontató veszi át.

Ezek után már könnyű dolgunk van a vontató meghatározásánál: ez egy pótkocsi vontatására készült, rakfelület nélküli gépkocsi.

 

Az egytengelyes és kéttengelyes pótkocsi közötti különbség sem olyan nehéz feladvány ezek után. Ez a cikk az egytengelyes pótkocsiról szól, amelyről most már tudjuk, hogy más, mint a félpótkocsi.

 

A pótkocsi vásárlás fő kérdése a terhelhetőség

A pótkocsi vásárlása során számos tényezőt figyelembe kell venni. Ezek között talán a legfontosabb a terhelhetőség kérdése. Érdemes előre jól átgondolnod, hogy pontosan mire szeretnéd használni a pótkocsit, mit szeretnél vele szállítani, hogyan fogod rakodni és a lényeg: milyen teher fog a platóra, valamint a szállítójárműre ráterhelődni. Többnyire elég lehet egy egytengelyes, könnyebb kivitelű pótkocsi is, akkor pedig kár sokat költeni egy robosztusabb pótkocsira – nem beszélve annak helyigényéről, mozgathatóságáról.

 

Példák az egytengelyes pótkocsi megoldásokra

 

Lássunk pár konkrét példát arra, hogy bizonyos feladatokat milyen pótkocsi változatokkal lehet a legjobban megoldani.

 

2 Tonnás Egytengelyes Pótkocsi (BRT 125 GCF BICCHI)

 

Tekinthetjük ezt az egyik legkedveltebb egytengelyes pótkocsinak, hiszen a 3 irányú hidraulikus billentéses megoldásnak és a 2050 kg hasznos teherbírásnak köszönhetően valóban egy univerzális szállítóeszközről van szó.

A pótkocsi önsúlya 450 kg, méretei: 2.50 x 1.50 x 0.40 m. A szokásos légfék rendszerrel van ellátva, szimpla oldalakkal lehet megvásárolni.

 

6,6 Tonnás Egytengelyes Pótkocsi Magasítóval (BRT 502L BICCHI)

 

És akkor vegyünk a példa kedvéért egy valódi „nehézfiút”. Ez már közel az egytengelyes pótkocsik határértékeivel rendelkezik, valamint előny, hogy a 3 irányú hidraulikus billentéses megoldásnak köszönhetően akár aprómagos ürítésre is alkalmas. A maga 6650 kg hasznos teherbírásával már valóban bármilyen feladat megoldására megfelelő lehet.

A pótkocsi önsúlya 1350 kg, méretei: 4,00×2,20×0,50 + 0,50 m. A szokásos légfék rendszer biztosítja a megfelelő menetbiztonságot, dupla oldalfallal, magasítóval lett ellátva.

 

Mire figyelj a pótkocsi vásárlásnál?

 

Megfontolandó a plató billentésének a kérdése. A kényesebb termékek esetében nem igazán jöhet szóba a billentés, ilyenkor a megoldás csak a rögzített plató lehet. Amennyiben olyan árut fogsz szállítani, amely leborítható a platóról, akkor rengeteg időt spórolhatsz a billenthető megoldások választásával.

A plató méreténél pontosan megadjuk annak szélességét, hosszúságát és magasságát. Ezen adatok birtokában megtudhatod, hogy a pótkocsi alkalmas-e szabványméretű áruk, konténerek szállítására. A legtöbb pótkocsi oldalfalai levehetőek, így a plató már targoncával is jól rakodható. A különböző teherbírású egytengelyes pótkocsikat a Novara weboldalán is összehasonlíthatod egymással.

 

Vélemény, hozzászólás?