Napelemrendszerrel a jövő generációjáért

A napelem segíthet függetlenedni a villamosenergia hálózattól, és ezzel búcsút inthetünk a villanyszámláknak, ha pedig hangzatos szlogennel szeretnénk élni, akkor egy igazi befektetés a jövőbe.

 

Bár a social media felületeken sorra tűnnek fel valószínűsíthetően rejtett költségektől hemzsegő „pályázatok” magáncégektől, sajnos meg kell állapítanunk, hogy állami napelemes pályázat 2024-ben az év feléhez közeledve még nem került kiírásra.

Ez a pályázat meg nem hirdetés annak dacára történik, hogy pár évvel ezelőtt már egy igazán örvendetes folyamat indult meg. A pályázati kiírások 2020-ban kezdődtek meg, amikor az Innovációs és Technológiai Minisztérium kihirdette vissza nem térítendő támogatását.

Ez a program a gyermeket nevelő családok számára került kiírásra és a napelemrendszer telepítés mellett számos otthonfelújítással kapcsolatos munkálatot támogatott és a felmerülő költségek felét lehetett elnyerni vele. A meghirdetett és elnyerhető maximális összege a pályázatnak pedig 3 millió forint volt. Ez magyarul azt jelentette, hogy a fejlesztésnek a költsége el kellett, hogy érje a 6 millió forintot. Emellett további megkötés volt, hogy a munka és az anyag költségeknek fele-fele arányban kellett megoszlania a visszatérítendő pályázati összeg esetében.

Azok, akik kihasználták ezt az otthonfelújítási programot, és napelemrendszer kiépítést végeztek, az elnyert összegből 2023 év végéig, vagyis december 31-ig a szaldós elszámolású rendszerhez csatlakozhattak.

 

2021-ben egy újabb programot üdvözölhetett a lakosság, mégpedig az a réteg, akik addig nem igen tervezhettek napelemrendszer telepítést, hiszen a pályázat az átlagjövedelem alatt élőket célozta meg. Ez a támogatás 2021. november 15-től volt igényelhető, régiónként eltérő határidős időpontokkal. A pályázaton belül három módozat közül lehetett választani, ezek közt szerepelt a tetőre szerelt napelem rendszer kiépítése, aztán a második a napelemrendszer, a nyílászáró csere, a fűtési rendszer korszerűsítése elektromos fűtőegységekkel, a harmadik variáció pedig a napelemrendszer, a nyílászáró csere és a hőszivattyúval történő fűtésrendszer korszerűsítés megvalósítását volt hivatott elősegíteni.

 

Ennél a támogatási lehetőségnél a 2020-as pályázattal szemben akár százszázalékos is lehetett az elnyert támogatás, vagyis teljes mértékben vissza nem térítendő összegeket lehetett kapni. Az elnyerhető pályázati összeg maximális összege 2,8 milliótól 11,5 millió forintig terjedt. Ebben a konstrukcióban azok a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok pályázhattak, akiknek nem volt köztartozásuk és a családban élők esetében az egy főre jutó éves jövedelem nem haladta meg a 4.850.000.-Ft-ot.

 

A pályázatra beállított összegek teljesen életszerűek voltak, ugyanis egy napelemrendszer kiépítése nem olcsó mulatság. Sokan úgy szeretnének belefogni ebbe a beruházásba, hogy pontosan, táblázatba foglalt, egyszerű képletekkel kiszámított összegeket szeretnének látni. Ehhez képest a napelemrendszer költségeinek alakulása nem ilyen magától értetődő dolog. Ez egy igazi több szereplős, több dimenziós összetevőből álló tétel. Többek között függ az adott fogyasztó, a család, a közösség fogyasztási igényeitől, az adott lakóház tájolásától, sőt, sokak meglepetésére még a tető dőlésszögén is nagyon sok múlik. Mindezeknek az adatoknak, adottságoknak a függvényében tudja megállapítani egy napelem szakértő, hogy mennyi is az annyi.

 

A napelemrendszer.info weboldalán rengeteg tudnivalót, a napelem rendszerek működését, alapelvét, gazdaságosságát bemutató írást találunk, de minden mellett legfőképp egy online ingyenes felmérés igénylő űrlapot is, melynek kitöltésével közelebb kerülhetünk a napelem rendszer építési elképzeléseinkhez.

 

Ha tehát jelentkeztünk az ingyenes igényfelmérésre, akkor az űrlapunkat a napelemrendszer.info továbbítja az adott ingatlan elhelyezkedése szerinti megyei kivitelező partneréhez, akik ezután fel is veszik velünk a kapcsolatot.

Ezután egy napelem szakértő fel is veszi velünk a kapcsolatot, majd megegyezés alapján megtekinti az ingatlanunkat. Pár óra alatt az igényeket felmérve, valamint az ingatlan tulajdonságait szemrevételezve már képes árkalkulációt megállapítani.

Miután megtörtént az árkalkuláció beállítása, valamint kidolgozásra került a napelemrendszer terve, meg is kezdődhet a rendszer kiépítése.

 

De miből is épül fel pontosan egy napelemrendszer?

 

Természetesen a mindenki által ismert napelem modulokból, aztán inverterből, mely az egyik, ha nem a legfontosabb modul, hisz a rendszernek ez a szerkezet segít abban, hogy a műszaki berendezéseink a lehetőségekhez képest a legjobb minőségben fel tudják venni a napenergiából átalakított villamos energiát.

 

Ezen kívül szükség van még tartószerkezetre, mely megtartja a modulokat a legszélsőségesebb időjárásban is, valamint egyéb alkatrészek is szükségeltetnek. Ezek olyanok, mint például a kábelek, a kismegszakítók, valamint a biztonsági berendezések.

 

Fontos tudni, hogy a napelemrendszerek a beléjük fektetett összeget körülbelül 10 év után hozzák vissza. Ez azonban csak az abszolút szakszerűen, megfelelő szakemberek közreműködésével kiépített, magas minőségű napelem rendszerek esetében van így.

Ha valaki a napelemrendszereken próbál spórolni, mégpedig úgy, hogy silány, alacsonyabb minőségű alkatrészeket használ, akkor számolnia kell azzal a kellemetlen lehetőséggel, hogy rendszere nem megfelelően működni, valamint folyamatos meghibásodások keletkezhetnek. Emiatt a napelemrendszert folyton javítani kell, esetlegesen cserélni muszáj az alkatrészeket.

 

A napelemrendszerek hibájából adódó javítások pedig jelentős költségekre rúgnak. Ellenben, ha a tökéletesre törekszünk – pontosan ugyanúgy, mint a napelemrendszer.info partner kivitelezői –, úgy biztosak lehetünk abban, hogy a napelemrendszerekre 25 év teljesítmény garanciával számolhatunk.  Ez a szám a gyakorlatban azt jelenti, hogy napelemrendszer kiépítésétől számított 25 év múlva minimálisan még a napelemrendszer teljesítmény 80 százalékos kell, hogy legyen.

 

Sajnálatos módon az egyre inkább a ténylegesen rászorulókra koncentráló napelemrendszer kiépítést célzó pályázati stratégia most megszakadt, hisz napelemes pályázat 2024 évben nem került kihirdetésre.

Mert nagyon szépen hangzik persze a környezet védelme, a fosszilis energiák környezetvédelmi okokból történő háttérbe szorítása, a levegő szennyezésének megállítása, a jövő nemzedékének egy egészséges, élhető bolygó átadása, ha a lakosság részéről nincs meg az ehhez szükséges anyagi fedezet.

Ebben a helyzetben – támogatás nélkül – csak javasolni lehet azoknak, akik megtehetik anyagilag, hogy ruházzanak be napelemrendszer kiépítésbe, ez a rendszer ugyanis nagyfokú szabadságot ad még úgy is, hogy a szaldós rendszerű elszámolásban az újonnan rendszert kiépítők már nem vehetnek részt. Ők ugyanis már a kereskedelmi alapú, bruttó elszámolás alá fognak esni. Ez azt jelenti, hogy az elhasznált energia, illetőleg a megtermelt energia nem egyenlíti ki, nem nullázza le egymást, mint ahogy ez a szaldó rendszerben működött, hanem egy kétharmados arányt teremt, csak ezúttal a szolgáltató irányába.

Mindemellett még mindig elmondható, hogy ezekkel az arányszámokkal is még bőven megtérül 8-10 év után a napelemrendszer kiépítésébe invesztált összeg, mivel egy teljes villanyszámla kifizetésénél egy minimális összegű villanyszámla kifizetése még mindig jobb opció. Továbbá azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a napelemrendszerrel kiépített ingatlanok forgalmi értéke jelentősen megugrik, sőt kifejezetten imponálóan hat, értéket sugároz, hisz azt hirdeti, hogy tulajdonosaik felelősnek érzik magukat a környezetért.

A családi házat, lakást vásárlók körében is egyre inkább keresett és mára már elmondhatjuk, hogy elvárt kritérium, hogy az ingatlan rendelkezzen gazdaságos, környezetkímélő és így fenntartható napelemrendszerrel.

Vélemény, hozzászólás?